80 éve történt a doni tragédia

A doni tragédia nyolcvan évvel ezelőtti eseményeiről emlékeztek meg Kiskunfélegyházán, január 12-én, amelyet a Petőfi Sándor Bajtársi Egyesület és a város önkormányzata szervezett. A hősök emléke előtti tiszteletadás a vasútállomás melletti Öreglaktanya kopjafájánál kezdődött, ahol Szikora István Somogyváry Gyula: A boldog szunnyadókhoz című versét szavalta el, majd dr. Bánki-Horváth Mihály, a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum igazgatóhelyettese idézte fel az 1943-ban történteket, külön kitérve a félegyházi honvédekre:
Végezetül a helyi civil- és politikai szervezetek, városunk vezetői és az elesettek hozzátartozói elhelyezték a megemlékezés koszorúit, mécseseit a kopjafánál. Ezt követően a Felsőtemetőben Hajagos Gyula atya imája után a világháborús emlékműnél gyújtottak fáklyát és mécseseket az áldozatok emlékére.
Meghallgatható hanganyag
Aktuális műsoraink

08:00 - 11:59
Smile Weekend délelőtt

12:00 - 17:59
Smile Weekend
Szombat és Vasárnap 12-18h között. 
18:00 - 20:00
bITmobil
Információ és technológia magazin. A számítástechnika és a tudomány újdonságai két órán keresztül 