Garai István emlékkiállítása nyílt meg a Móra Ferenc Művelődési Központban

Ez volt az én világom címmel, Garai István alkotásaiból nyílt emlékkiállítás a Móra Ferenc Művelődési Központban október 17-én, kedden.
A Magyar Festészet Napja alkalmából nyílt tárlaton a megjelenteket Kovács-Csonka Szilvia, az intézmény igazgatója köszöntötte, külön kiemelve Rosta Ferenc alpolgármestert. Az eseményt dr. Kása Zsuzsanna, a Móra Ferenc Gimnázium igazgatója nyitotta meg. Ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy Garai Istvánra a képzőművészet és saját alkotásai segítségével emlékezünk ma.
 

A beszédek végén Garai István családja megköszönte a Móra Ferenc Művelődési Központnak az esemény megszervezését, valamint külön kiemelték Lantos Szabolcs és Nagy Gergely munkáját, a tárlat megvalósításában. A megnyitón zongorán közreműködtek a Kiskunfélegyházi Balázs Árpád Alapfokú Művészeti Iskola tanárai és növendékei: Urbán Milán Tamás, Elek János és Sejben Ilona. A kiállított képek november 20-áig megtekinthetők.

Meghallgatható hanganyag

Aktuális műsoraink

18:00 - 20:00
bITmobil

Információ és technológia magazin. A számítástechnika és a tudomány újdonságai két órán keresztül

20:00 - 21:00
Sztárportré

Sztárok, sztorik, stúdióbeszélgetés hírességekkel. Aki kérdez: Molnár Szabolcs.

21:00 - 22:00
Sörömkonyha

Gasztro-magazin azoknak, akik most ismerkednek a konyhaművészettel.

22:00 - 23:59
Smile Night

A Smile zenei válogatása a legnagyobb kedvenceid közül és a legropogósabb dalokból, plusz rengeteg infóval.