Közösségi összefogás a szervdonor családokért

Kiskunfélegyháza szívében, a Petőfi-téren rendezték meg a Jótékonykodjunk együtt elnevezésű eseményt a szervdonor családok megsegítéséért, szeptember 7-én. A program célja a közösség összefogásának erősítése volt, illetve a szervdonor családok támogatása, akik számára ez az ügy nemcsak nemes cél, hanem személyes érintettség is.
Az eseményt Csányi József polgármester megnyitóbeszéde indította, aki köszönetet mondott a szervezőknek és a résztvevőknek azért, hogy a közbeszédbe minél jobban helyet kapjon a szervdonáció fontossága.

Ezt követően László Evelin és zenekara varázsolta el a közönséget egy érzelmekkel teli élő koncerttel. Az előadások sorában fontos szerepet játszott Csikós Józsefné, a Szervdonor Családokért Alapítvány alapítója, aki megható beszédében saját történetén keresztül mutatta be, milyen nehézségekkel néznek szembe azok a családok, akiknek szeretteik szervdonorokká váltak. Dr. Lovas András aneszteziológus és intenzív terápiás szakember orvosi perspektívából osztotta meg tapasztalatait, rávilágítva a szervdonáció fontosságára és az életmentés különleges lehetőségeire. A rendezvény különféle programjai minden korosztály számára kínáltak élményeket. A gyermekek örömére ugrálóvár és kézműves foglalkozások várták a legkisebbeket, míg a felnőttek egészségfejlesztési méréseken vehettek részt, ahol szakemberek nyújtottak tanácsot az egészséges életmódról.
A rendezvény céljáról Csikós Józsefné beszélt rádiónknak.

A rendezvény lebonyolítása nem valósulhatott volna meg Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és számos alapítvány, illetve helyi vállalkozás közreműködése nélkül. A Fido Bácsi Közhasznú Alapítvány, a Szervdonor Családokért Alapítvány és a Göllesz Viktor Óvoda, Iskola Alapítványa is a szervezők sorát erősítették. Támogatók között szerepelt többek között a P&P Pékáru Kft., a Dél-100 Kft., a Vasvári Vidámpark, a Kiskunfélegyházi Egészségfejlesztési Iroda, a Rollsped Kft., a Corso Divat, valamint Balogh Máté és Czakó Zsolt. A program az Alsótemetőben, a szervdonorok tiszteletére állított emlékműnél zárult.
 

Meghallgatható hanganyag

Aktuális műsoraink

00:00 - 05:59
Smile Night

A Smile zenei válogatása a legnagyobb kedvenceid közül és a legropogósabb dalokból, plusz rengeteg infóval.

06:00 - 10:00
Shaker

Kiskunfélegyháza reggeli műsora, Barta Dáviddal és Csőszi Viktorral

10:00 - 14:00
Napközben

Egy műsor, ami átvezet a nap nehézségein, jobbnál jobb zenékkel, és rengeteg információval.

14:00 - 18:00
Délutános Műszak

A műsor ami segít a maradék munkaidőt túlélni. Sok-sok hasznos aktualitás és pörgős zenék kíséretében.