Hírek

25
dec

Ünnepi ételosztás várta a rászorulókat vasárnap

A nagy szél sem szegte kedvét annak a kis csapatnak, ami a városháza előtti kis téren fogott össze, hogy december 24-én, karácsony szellemében megörvendeztesse a rászorulókat. Köztük volt Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, Csányi József polgármester és Balla László alpolgármester, akik mintegy 200 adag székelykáposztát és puszedlit osztottak szét. Sokan jóízűen helyben fogyasztották el az ebédet, de ételhordóba is kerülhetett a finomság.

Lezsák Sándorral készült beszélgetésünk a fotók alatt hallgatható meg.

Tovább olvas
21
dec

Karácsonyi szeretetebéd

Folytatva a többéves hagyományt, szeretetebédre invitálja a körzet lakóit Balla László alpolgármester, önkormányzati képviselő december 23-án, szombaton 13 órakor, a Bajcsy utca 13. szám alatt. Az alpolgármester korábban azt mondta, ez a karácsony előtti gulyásleves „jár” az embereknek. Meghívókat juttatott el az 5. számú körzet háztartásaiba, nehogy valaki lemaradjon az információról. Ez alkalommal is mintegy 400 adag étel várja majd gazdáját.

Tovább olvas
21
dec

Görög Ibolya protokollszakértő tartott előadást a városháza dísztermében

Görög Ibolya magyar írónő, akkreditált előadó, jelenleg a GProtokoll Szaktanácsadó Bt. vezetője tartott előadást a Közgazdasági Szakgimnázium diákjainak a városháza dísztermében szerdán délelőtt. Görög Ibolya  1987-től a Parlamentben működő Miniszterelnöki Hivatal protokollosa volt, 1992-től 1999-ig főosztályvezetője. A szakma legkiválóbb szakértője, hét miniszterelnököt is szolgált. Karrierje során rengeteg állam- és kormányfő, miniszter, nagykövet, diplomata látogatását bonyolította le, emellett irányította, szervezte a kormány hivatalos rendezvényeit. Görög Ibolyával a félegyházi előadása előtt beszélgettünk.

Tovább olvas
21
dec

Az időseknek és a körzet lakóinak tartott karácsonyi ünnepséget Balla László

Kedves karácsonyi műsorral és ajándékcsomagokkal kívánt boldog karácsonyt az 5. választókerület lakóinak Balla László önkormányzati képviselő december 19-én. A Göllesz Viktor iskolában megrendezett ünnepségen Patai Heléna, a Göllesz iskola tanulója verssel köszöntötte a megjelenteket. Ezt követően a Constantinum Intézmény diákjai betlehemes játékot adtak elő, a Batthyány iskola növendékei csengettyűszóval és énekkel, az Alapfokú Művészeti Iskola diákjai pedig hangszeres előadásokkal teremtettek ünnepi hangulatot. A megjelentekkel Rónaszéki Gábor plébános is megosztotta ünnepi gondolatait. Balla Lászlót halljuk:

Tovább olvas
20
dec

Rászorulóknak osztottak fenyőfát a Petőfi téren

dr. Tóth Norbert és helyi civil szervezetek évek óta ingyenes fenyőfaosztást tartanak a karácsony előtti napokban. Idén sem volt ez másként. Az ötletgazdával a helyszínen beszélgettünk.

Tovább olvas
19
dec

Új járművekkel bővült a Szalamandra Kutató-mentő alapítvány

Új járművekkel bővült a Szalamandra kutató-mentő alapítvány nemrég. A kutatásban és mentésben nagy segítséget jelentő speciális járműveket sajtótájékoztató keretében mutatták be a sajtónak az elmúlt hétvégén. A részletekről Hegyi Manszvét beszélt rádiónknak.

Tovább olvas
19
dec

Változik a hulladékszállítás rendje

A Kiskunfélegyházi Városgazdálkodási Intézmény (KVI) tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy december 25-én hétfőn, és 26-án kedden a karácsonyi ünnepnapok miatt a lakossági kommunális hulladékszállítás rendje változik.

Tovább olvas
15
dec

Átadták az összegyűjtött ajándékokat a könyvtárban

Már több éves hagyomány, hogy a Petőfi Sándor Városi Könyvtár egy-egy szervezettel, iskolával összefogva karácsonyi ajándékgyűjtést szervez a Családok Átmeneti Otthona lakói részére. Idén sem volt ez másként, idén a Tiszta Forrás Waldorf iskola, a Constantinumos diákok serénykedtek a legjobban. Az átadást a Könyvtárban rendezték december 15-én reggel. Kállainé Vereb Mária igazgatónő megköszönte mindenki munkáját, az átadással kapcsolatos gondolatait pedg dr Ónodi Izabella a Művelődési bizottság elnöke mondta el.

Tovább olvas
14
dec

Jövő tavasszal kiépül a nyílt WiFi hálózat a főutcán

Kiskunfélegyháza város képviselő-testülete december 14-én tartja soros ülését. A képviselők a nyilvános ülésen 30 napirendi pontot vitatnak meg. Az előterjesztéseket a bizottságok megtárgyalták és elfogadásra javasolják. A gazdasági bizottság 12-ei ülésén javasolta azt, hogy a város jövő évi költségvetéséből támogassák az ingyenesen elérhető WiFi hálózat kiépítését a Kossuth utcán, a polgármesteri hivataltól a Dózsa György utcáig. Az ülésen javaslatként felmerült, hogy ezt a lehetőséget rövid időn belül a vasútállomásig teremtsék meg. Gyenes Attilát, a bizottság elnökét halljuk:

Tovább olvas
13
dec

Új üzemeltetője lehet a Repülőtérnek

Idei utolsó ülését tartotta Kiskunfélegyháza város önkormányzatának gazdasági bizottsága december 12-én kedden. A legfontosabb napirendi pontok között szerepelt a repülőtér üzemeltetésére kiírt pályázat elbírálása. Gyenes Attilát a bizottság elnökét kérdeztük.

A végleges döntést a város képviselő-testülete hozza meg csütörtöki ülésén.

Tovább olvas

Aktuális műsoraink

10:00 - 14:00
Napközben

Egy műsor, ami átvezet a nap nehézségein, jobbnál jobb zenékkel, és rengeteg információval.

14:00 - 18:00
Délutános Műszak

A műsor ami segít a maradék munkaidőt túlélni. Sok-sok hasznos aktualitás és pörgős zenék kíséretében.

18:00 - 19:59
Lelkifröccs

A kibeszélő magazinműsor

20:00 - 23:59
Smile Night

A Smile zenei válogatása a legnagyobb kedvenceid közül és a legropogósabb dalokból, plusz rengeteg infóval.