Hírek

21
szept

Hivatalosan is átadták az új Csanyi úti Bölcsődét

A legkisebb gyerkőcök már szeptember elején birtokba vehették a város új, Csanyi úti bölcsődéjét, amelynek szeptember 21-én délelőtt tartották a hivatalos átadóját. A szociális otthon szomszédságában, teljes zöldövezetben megvalósult 28 férőhelyes intézmény főbejárata előtt köszöntötte a megjelenteket Balla László alpolgármester.

Tovább olvas
20
szept

Bicibusz indul szeptember 21-én Kiskunfélegyházán is

Az Európai Mobilitási héten, szeptember 22-én pénteken indul a félegyházi Bicibusz, amely egy máshol már bevált módszer a diákok biztonságos óvodába és iskolába eljutásához, tudtuk meg Kürti Mártától a Bringabarát bolt egyik vezetőjétől. A Rendőrség ebben való szerepéről Fekte-Setény Tamara balesetmegelőzési előadó nyilatkozott rádiónknak.

 

Tovább olvas
20
szept

170 biztonságos és komfortos kamion-parkolóhely létesült Félegyháza határában

Arany fokozatú, biztonságos és őrzött, nemzetközi tranzitforgalmat kiszolgáló kamionparkoló-bázist adtak át szeptember 19-én, kedden Kiskunfélegyházán. A helyszínen megrendezett esemény a félegyházi mellett egyben a Hatvan és Nagykanizsa városokban megvalósult hasonló beruházások projektzáró programja is volt, amelyen részt vett Csányi József, Kiskunfélegyháza polgármestere, Isabel Corne és Sven Bols, a Bivak Kft. tulajdonosai, Csányiné Pap Andrea, a Bivak Kft. ügyvezetője és Halász István, a VONALVEZETŐ Kft. tulajdonos-ügyvezetője. A megjelenteket Csányiné Pap Andrea, a Bivak Kft. ügyvezetője köszöntötte.


 

Tovább olvas
19
szept

Autómentes nap Kiskunfélegyházán

Ahogy már azt az elmúlt években megszokhattuk, szeptember vége felé az Európai Mobilitási héthez kapcsolódóan Kiskunfélegyházán is megtartják a szeptember 22-hez közeli dátummal a városi autómentes napot. Idén szeptember 18-án hétfőn délelőtt és kora délután zajlott a program, újra két helyszínen. Az óvodásoknak és általános iskolás 1-2. osztályosoknak a KRESZ parkban, a nagyobbaknak és középiskolásoknak pedig a Városi Sportcsarnok előtti téren és parkolóban szervezett programot az Önkomrányzat, a partner vállalkozások, a Rendőrség és a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat közösen. A KRESZ parkban zajló programokról Fekete-Setény Tamara balesetmegelőzési előadó nyilatkozott rádiónknak. A Sportcsarnoknál zajló eseményekről pedig Bajzák Andrea az önkormányzat beszélt rádiónknak.

Tovább olvas
19
szept

Megnyílt Pogány Gábor Benő kiállítása a könyvtárban

Megnyílt Pogány Gábor Benő szolnoki szobrászművész kiállítása a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. A szeptember 15-ei eseményen Abonyi Szilvia, a könyvtár igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd a tárlatot prof. dr. Hermann Róbert történész, író, publicista nyitotta meg. Zongorán közreműködött Bolla Julianna. Először Abonyi Szilvia igazgatónő ismertette röviden Pogány Gábor Benő önéletrajzát.

Tovább olvas
19
szept

Iskola-előkészítő a Battyhány-ban

A Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általánis Iskola a 2023-2024-es tanévben iskola-előkészítő foglalkozásokra várja szeretettel a nagycsoportos óvodásokat. A részletekről Solymosiné Tünde fejlesztő-pedagógus nyilatkozott rádiónknak.

Tovább olvas
18
szept

Idén is lesz Mezgé Piknik

Immáron a 9. Lovas, gaszto- és családi napot tartják meg 2023 szeptember 30-án szombaton az intézmény Tangazdaságában, a Csongrádi úton. A részletekről és további aktualitásokról Rózsa Pál igazgatót kérdeztük.

 

 

Tovább olvas
11
szept

Péntek délután Megnyílt a libafesztivál

Kiállítás- és fesztiválmegnyitó ünnepséggel kezdetét vette a nemrégiben megyei értékké választott XXIV. Kiskunfélegyházi Libafesztivál. A város egyik legnagyobb kulturális rendezvénye a megszokott programok mellett újdonságokkal is kedveskedik a látogatóknak. A fesztivál szeptember 8-i megnyitóján Csányi József, Kiskunfélegyháza város polgármestere arról beszélt, hogy a több mint 25 éve fennálló programsorozathoz mára már igen széles tevékenységi kör kapcsolódik, a libatenyésztők szakmai fórumától kezdve a gyermek- és sportprogramokon át egészen a gasztronómiai különlegességekig. 

Tovább olvas
11
szept

EFI iroda a Libafesztiválon

A Kiskunfélegyházi Egészségfejlesztési Iroda is képviseltette magát az idei 24. Libafesztiválon. A részeltekről Tóth Katalin irodavezető beszélt rádiónknak a rendezvényt megelőzően.

Tovább olvas
11
szept

A hangterápiáról szólt az első szeptemberi Betűbölcsi

A nyári szünet után újra várta a Petőfi Sándor Városi Könyvtár gyermekbirodalma a kicsiket és szüleiket a Betűbölcsi foglalkozásra. Ezúttal Horváth Katalin a hangtál terápiáról és annak jótékony hatásairól tartott előadást, illetve az érdeklődő anyukák ki is próbálhatták a helyszínen.

Tovább olvas

Aktuális műsoraink

14:00 - 18:00
Délutános Műszak

A műsor ami segít a maradék munkaidőt túlélni. Sok-sok hasznos aktualitás és pörgős zenék kíséretében.

18:00 - 19:59
Lelkifröccs

A kibeszélő magazinműsor

20:00 - 23:59
Smile Night

A Smile zenei válogatása a legnagyobb kedvenceid közül és a legropogósabb dalokból, plusz rengeteg infóval.

00:00 - 02:59
Smile Night

A Smile zenei válogatása a legnagyobb kedvenceid közül és a legropogósabb dalokból, plusz rengeteg infóval.