Hírek
okt
Az Aradi 13-ra emlékeztünk
Az október 6-i eseményekre emlékezett a város pénteken délelőtt az emlékoszlopnál. Emlékező beszédet mondott Takácsné Medveczky Zsuzsanna a Platán utcai Általános Iskola igazgatóhelyettese.
Az emlékezés után Varga Katica megzenésített verseket adott elő gitárkisérettel. Az esemény végén az emlékezés koszorúit a városvezetés, az iskolák és a civil szervezetek képviselői helyezték el.
Tovább olvasokt
Városházák történetei
Brunner Attila: Magyarországi városházák címmel megjelent kötetének bemutatója volt október 3-án, kedden a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. A megjelenteket Abonyi Szilvia, a könyvtár igazgatója köszöntötte, majd átadta a szót a bemutató vezetőjének, dr. Kőfalviné dr. Ónodi Mártának, a Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Vármegyei Levéltára főlevéltárosának.
Tovább olvasokt
A szoptatás világnapja a Betűbölcsiben
Idén is kibővített betűbölcsit tartottak a könyvtárban az anyatejes táplálás világnapjához kapcsolódva a Nagycsaládosok Kiskunfélegyházi egyesületének és a Kiskunfélegyházi Védőnői szolgálat szervezésében. Hajnal Emese az ezen időszakban történő sportolásról tartott előadást. A 4. trimeszter kérdéseiről - mint a szoptatás, gyermekágyas időszak - Tábi-Berczeli Anett tartott előadást.
szept
Kutatók Éjszakája idén is Móra Gimnáziumban
Erdei tábor, Gólyatábor majd Kutatók éjszakája. Sűrű programmal indult a tanáv a Móra Ferenc Gimnáziumban. A részletekről dr. Kása Zsuzsanna igazgató beszélt rádiónk reggeli műsorában.
Tovább olvasszept
Üléseztek az önkormányzat szakbizottaságai
Szeptember 25-én hétfőn és 26.-án kedden üléseztek az önkormányzat szakbizottságai. A Művelődési és szociális bizottság fontosabb döntéseiről dr. Ónodi Izabella nyilatkozott rádiónknak, míg a Gazdasági bizottság döntéseiről Gyenes Attilát kérdeztük.
Tovább olvasszept
Új tanév a Padkaporosban
Új lendülettel, régi-új oktatókkal kezdte a tanévet a Padkaporos Táncegyüttes. A tervekről és változásokról egy sajtótájékoztató keretében számoltak be szeptember 22-én, pénteken.Kátai Tibort és Papp Nórát halljuk.
Tovább olvasszept
Egy nap a gyermekekért
Egy nap a gyermekekért címmel, játékokkal, örömmel és tánccal szervezett családi napot tartott a House 36 Ingatlanbázis a Petőfi-téren, szeptember 23-án. A részletekről Szabadi János régióigazgatót és Kövesi Andreát kérdeztük.
Tovább olvasszept
Petőfi a Felvidéken
Szeptember 21-én, csütörtökön folytatódott a Könyvtárban a „Láng van szívemben…” sorozat, amelynek vendége Magyar Zoltán PhD néprajzkutató, író volt. Ezúttal a tavaly megjelent, Petőfi a Felvidéken című könyvéről hallhattak az érdeklődők. A szerzővel dr. Tarjányi József beszélgetett. Ezt megelőzően kérdeztük a kötet keletkezéséről.
Tovább olvasszept
Hivatalosan is átadták az új Csanyi úti Bölcsődét
A legkisebb gyerkőcök már szeptember elején birtokba vehették a város új, Csanyi úti bölcsődéjét, amelynek szeptember 21-én délelőtt tartották a hivatalos átadóját. A szociális otthon szomszédságában, teljes zöldövezetben megvalósult 28 férőhelyes intézmény főbejárata előtt köszöntötte a megjelenteket Balla László alpolgármester.
szept
Bicibusz indul szeptember 21-én Kiskunfélegyházán is
Az Európai Mobilitási héten, szeptember 22-én pénteken indul a félegyházi Bicibusz, amely egy máshol már bevált módszer a diákok biztonságos óvodába és iskolába eljutásához, tudtuk meg Kürti Mártától a Bringabarát bolt egyik vezetőjétől. A Rendőrség ebben való szerepéről Fekte-Setény Tamara balesetmegelőzési előadó nyilatkozott rádiónknak.
Tovább olvas
Aktuális műsoraink

05:00 - 05:59
Játssz velünk!
Társasjátékokat bemutató magazinműsor 
06:00 - 10:00
Shaker
Kiskunfélegyháza reggeli műsora, Barta Dáviddal és Csőszi Viktorral 
10:00 - 14:00
Napközben
Egy műsor, ami átvezet a nap nehézségein, jobbnál jobb zenékkel, és rengeteg információval. 